www.facebook.com/mesek.erorol
 

Csak most...

Áldottak a napok, mert emlékezhetünk a legnagyobb dologra. Az Isten születése, csak a szeretethez fogható, mert ő maga a szeretet. Áldás az, ha valaki szeretni tud és áldott az, aki gyakorolja a bölcsesség vallását...
 
                                               "Dezső Csaba Péter"

 

A hetedik pecsét…

Sok minden kötve van az utolsó időkig… Sok pecsét feltörött, de mégis valami, még nem teljes. A Szentlélek adományai közül a második,: Az ismeret beszédének adománya. Vannak Isten által adott nevek és vannak ember által adott nevek… A második adomány, nem csak a nevekről szól, de a tettekről is. Vannak Isten által tett dolgok és vannak ember által tett dolgok. Amit az Úr le pecsételt, azt csak Ő törheti fel. Találd meg, mind a hét pecsétet, a legegyszerűbb és a legnehezebb feladat, mert ott őrzik, ahol haramiák nem járhatnak soha. „Kinek vágya van, csak a dolgokat szemlélheti, aki vágytalan, a nagy Titkot megfejtheti…” Ő már nem, evilági többé.
 
                                              "Dezső Csaba Péter"

 

A VÉG…

Emberek tíz- és százezrei halnak éhen, a háborúk nemzeteket taszítanak az elmúlás állapotába, de mi csak azt mondjuk, ez a karmájuk és kész. (azt már csak magunknak jegyezzük meg, hogy mi mások, többek, különbek vagyunk) Mi kell ahhoz, hogy eljöjjön a vég? Azok a földrengések, szökőárak, háborúk, járványok, népirtások… melyek nem a közvetlen környezetünkben történnek, már nem is olyan fontosak, az csak valami helyi, piti, kis viszály. Tedd fel magadnak a kérdést, minek kell történnie ahhoz, hogy úgy érezzem, itt a vég? Megöltek húsz gyermeket, kivégeztek egy kisfiút, szétlőttek egy óvodát (óvóhelyet)… aztán felháborodunk, másokra mutogatunk és minden megy tovább. Amikor a fiad hal meg, vagy az apád, amikor elveszítesz mindent, amikor ártatlanul meghurcolnak, akkor mindannyian tudjuk mondani: Isten te nem is létezel! Megvan a hibás, a bűnös, a gyilkos. Ha te lennél az isten, akkor ezt, nem engednéd meg. Nem volt velünk az isten a legnagyobb bajban, (ezt hisszük mind) de mi már előtte, régen elzavartuk: - Nem kellesz! – Vagy dobozba zártuk… - Előveszlek, ha szükségem lesz rád. – Csodálkozunk, hogy nincs velünk? Nem vigyáz ránk? Mi pedig mindenféle, demokráciának mondott, demagógia mögé bújva, ordítjuk: a Csaba meghirdette a világvégét, önös érdekei ért. Nem én, Ti hirdettétek meg, csak egyszerűbb a fejeteket a homokba dugni és arra gondolni, hogy mit pattog ez itt. Drága mesterem azt mondta a 80-as évek végén, amikor a nép címert választott, hogy ez a buta tömeg, azt fogja választani, amely Trianon idején hatfelé szabta az országot. Most pedig, mindenki fog egy darabot a hóna alá és szét fogják lopni. Sajnos igaza lett! Olyanok a fémpénzeink, hogy „karambolosak”, (a pusztítás és a pusztulás jelét hordozzák) ilyenkor hol vagytok, demokraták, nemzetvédők, felvilágosultak, spirituálisak, ego nélküliek, megvilágosodottak… Nem hallom a hangotok, a felháborodásotok, papír kutyák! Nem az a kérdés, hogy lesz-e vég, már van, de vajon Te észreveszed ezt, vagy a „csipkerózsika” álmát alszod tovább, ahol Te vagy a szent, a bölcs, az isten… Láttam embereket adrenalinból cselekedni, megváltozom, megváltozom, megváltozom… ezt hajtogatták, annak a nem létező istennek, melyet megtagadtak, csak élhessek még. Adrenalinból nem lehet megváltozni, de változni sem. Addig, amíg nem jön el neked a világvége, addig jobban fogsz ragaszkodni a tévhiteidhez, mint az életedhez, sajnos… Hát ezért, miattad, a VÉG, elkezdődött… Ott találkozunk!

                                           "Dezső Csaba Péter"

 

Mátrix…

Keleten úgy hívják, Maya, illúzió. Milyen érdekes, hogy az illúzióknak, nagybetű jár. Mindegy nekünk, csak látványos legyen. Kellenek a képek, az effektek, a hatások, valamit kapjunk az életből, érezni akarjuk, hogy még élünk… A keleti ember kultúrájában benne van, nem biztos, hogy tudja, de benne van, hogy minden illúzió. Mátrix, annyit jelent, MATÉRIA-X. Halott anyag, nem több. Mi emberek, elfogadjuk a programot, miszerint ide tartozunk és a világ problémái, rajtunk kívül álló okokra vezethetők vissza. Így a megoldás is, mások kezében van. Ez egy kényelemes megoldás, nincs felelősség, nincs döntés, néha egy kis puffogás és kész. Mint az ökör, mikor a fejét a karámba zárja és szép csendben szenved, nyugodtan, kényelmesen. Körülöttünk minden, csak káprázat, illúzió. A félelmeink, a hibáink, a hitetlenségeink, a gyengeségeink, a bezártságaink… Az egész világ. Azért kaptuk, hogy éljünk vele, tapasztaljunk, szeressünk, teremtsünk, mint a Mi Mennyei Atyánk. Aztán jöttek a varjak és minden féle marhasággal lett tele, nem a fülünk, hanem az agyunk és a szívünk. Mi pedig elfelejtettük az egyetlen törvényt, hogy valódi dolgokat, csak a szeretet képes teremteni. A döntés a tiéd, ébredj fel, vagy aludj tovább és szép álmokat…
 
                                          "Dezső Csaba Péter"

Asztali nézet